Olvasószemüveg helyett Multifokális szemüveg!

Olvasószemüveg helyett Multifokális szemüveg!

Biztos emlékszünk nagyszüleinkre, amikor láttuk őket az arcukon egy szemüveggel, egy másik pedig a nyakukban lógott. Gondosan cserélgették őket, habár akkor még nem igazán értettük, vajon miért csinálták mindezt.

Volt, akinek szebb, másnak inkább kevésbé szép láncon lógott a szemüveg a nyakában. Vagy voltak azok, akik a nyakuk helyett inkább hajpántként viselve hordták a másik szemüvegüket, vagy az egyetlen szemüvegüket. Aztán emlékszünk biztosan azokra, akik olyan szemüveget viseltek, hogy alul volt egy láthatóan másfajta lencse, jellemzően jó nagy dioptriával, mintegy kis körívet betöltve a lencse alján. Most már tudjuk, ezek voltak a bifokális szemüvegek. Akkoriban ez természetes volt, és most, 40 éven túl mi is megértettük, miért is lógott a nyakakban a láncokon szemüveg. Hát, nem stílusdiktátorok voltak nagyszüleink ebből a szempontból, az biztos, hanem a különböző távolságokra különböző szemüvegekre volt szükségük, vagy az olvasószemüvegükkel nem láttak távolra és így kényszerültek megoldani, hogy a távolnézés ideje alatt az a nyakukban lógott. Most már köztudott, hogy valamikor 40 és 50 év között szinte mindenkinek szüksége lesz olvasószemüvegre. De biztos ez a legjobb megoldás vajon?


40-en túl igaz már megértjük ezt a helyzetet, de saját magunk még tiltakozunk ellene minden porcikánkkal, hogy ízig-vérig szemüvegesek legyünk, ha eddig nem voltunk azok. Így 40 felett is ezért többen inkább választják az olvasószemüveget, még annak árán is, hogy az olvasószemüvegben nem fognak látni távolra, és a kollégáik arcából sem fognak semmit látni, amikor az az asztalunk mellé lép. Hiszen az olvasószemüveg csak egyetlen egy távolságra való, olvasáshoz! Ön, aki szereti a Vision Expresst, szereti a szemüvege által kifejezni önmagát, jól gondoljuk? Szeretünk stílusosak lenni és ha ezt más is észreveszi. Hol is férne bele ebbe a képbe, hogy mint egy nagyanyó le s föl pakoljuk a szemüvegünket? Vagy esetleg rászokunk arra, hogy az olvasószemüvegünket, elfeledkezve róla, az orrunk hegyén pihentetjük, és afelett nézünk távolra? Hát, lehet lőttek a stílusos imázsnak...


Ha ehelyett multifokális szemüveget választunk, akkor nem fog a szemüvegünk árulkodni a korunkról. A multifokális szemüvegben alulra kerülnek becsiszolásra az olvasódioptriák, középre például a monitor nézéshez szükséges ’köztes’ dioptriák, és felül pedig a távollátáshoz szükséges dioptriák. Ha távolra nem is kell szemüveg, akkor oda nulla dioptriával is el tudjuk készíteni a lencsét, és elegendő csak az olvasó és köztes dioptriát becsiszolni a szemüvegbe. Így nem kell többé le-föl venni az olvasószemüvegünket, nem is felejtjük az orrunk hegyén, és felnézve az olvasnivalóból távolra is tökéletesen fogunk látni vele.

Természetesen, akinek távoli dioptriája is van, nekik az kerül a lencse felső részébe becsiszolásra, de a végeredmény ugyanaz, vége a szemüvegek cserélgetésének, pakolgatásának, csak a szexi megjelenés marad egy dögös szemüvegben, és a továbbiakban semmi nem akadályozhatja meg, hogy a stílusunkat vegyék először észre rajtunk, és ne a korunkat!

Szemüveg vásárlás folyamata

Szemüveg vásárlás folyamata

  • Segítünk kiválasztani a megfelelő szemüvegkereteket és lencsét
  • Kollégánk segítségével megtörténik az igényfelmérés
  • Optometrista kollégánk elvégzi a látásvizsgálatot
  • Vegye át új szemüvegét és élvezze az új stílusát
  • Foglaljon
    időpontot most!

Cikk ajánló – cikkek

[ErrorDialogTitle]

Siker

A termék sikeresen a kosárba került